Klubunk, a FOTO NATURA, természetszerető és óvó, azt művészi szinten megörökítő "művészlelkek" baráti közössége. A "baráti" jelző több dolgot meghatároz, már a falakon belül is. Köztünk nem elfogadott viselkedési forma bárki rovására agresszív módon előnyre szert tenni. Az, hogy klubfoglalkozásainkon vidám, finom élcek és ugratások elhangzanak, nem szorítja háttérbe azt a bevett szokást, hogy mindenki személyesen jó példát igyekszik mutatni a többieknek! Ma már a legtöbb hazai "fotóparadicsomban" nem zárkóznak el attól a megkeresésünktől, hogy valamely kisebb, kevésbé látogatható terület élővilágát megörökíthessük. Az adott tájat legjobban ismerő helyi emberek segítenek, ami meghatározza terepen végzett "munkánk" jellegét is. Ez mindig megfelel a kulturált, művelt, jó ízlés által vezérelt általános viselkedési normák elvárásainak.

   Kicsit félve írom le, hiszen mindnyájunk által elfogadott és gyakorolt élethelyzetekről van szó. Az alapelv: mi vagyunk a vendégek! - sajnos, fajunk a törzsfejlődés során igen messze került a Természetben - természetes módon zajló jelenségektől, folyamatoktól, élettevékenységektől. Aki figyelmesen, tapintatosan próbál meg észrevétlenül eggyé válni a tájjal és lakóival, az hamar rájön, ha semmit sem teszünk, csak jelen vagyunk, már az is zavaró. A feladat tehát: úgy elragadni a pillanatokat az Élettől, hogy közben nem hagyjuk rajta semmin - és senkin - a kezünk nyomát. Az első gondok már a növényi élet megörökítése során felmerülhetnek. Az a gyakorlat, hogy a legtöbb dekoratív növény egyed nincs tisztában fotós ambícióinkkal, s gyakran nem jó helyen él, vagy nem jó lakóközösségben. Ha lehet, próbáljuk meg elkerülni modelljeink átültetését, megvágását, "fazonírozását", környezetük nagymértékű átalakítását. Amint "helyváltoztató" élőlények megörökítésébe kezdünk, a problémák, illetve az etikai gondokból fakadó "tilalomfák" köre szaporodik.

   Hadd említsek ezekből egy csokorra valót: a rovarvilág életének megörökítésénél ne sajnáljuk a nyersanyagot, főleg ha valamely dekoratív példánnyal hoz össze bennünket jó szerencsénk. A szakmai gyakorlatban nem ismeretlen, ennek ellenére senkit nem biztatnék rovarok hűtőszekrényben történő "megnyugtatására". Legtöbb fajnál sokat segíthet valamely táplálék anyag precíz beállványozása, ill. bevilágítása, lámpákkal, vagy vakukkal. Ez a módszer kisrágcsálóknál (egerek, cickányok) is eredményes lehet, nagy baja, mint a legtöbb természetfotós tevékenységnek, hogy meglehetősen időigényes, illetve ezen túlmenően, olyan mint a szerelem: csak a pillanat jutalmaz, az idő sohasem.

   A következő célcsoport a madarak világa. A tapasztalat azt mutatja, a figyelmetlen és önző fotós itt követheti el a legvészesebb és kihívóbb természetkárosítást. A madárfényképezést igen komoly szakirodalom taglalja, ez nem célja jelen eszmefuttatásnak, de a feltűnőbb etikai problémákat - mint kerülendőket - itt felsorolnám. "Szabad, mint a madár" - tartja a mondás, és ez legtöbbször igaz is. Ha a szabad madár nincs saját etikai kényszere alatt, és mi nem körültekintően és illő óvatossággal (alázattal) közelítünk hozzá, legföljebb önmagunkat és (vagy) fotóstársainkat fosztjuk meg attól a lehetőségtől, hogy eredményesek legyünk. Néhány ritka kivételtől eltekintve (bizonyos speciális vonuló-pihenő helyek zavartalanságának biztosítása) szárnyas modelljeink előnyben vannak velünk szemben, amit mindig éreznek, kihasználnak és éreztetnek velünk. Egészen más a helyzet, ha a természetfényképész úgy dönt, hogy a madarak családi életét örökíti meg. Még megfelelő szakmai felkészültséggel felállított lessátor esetén is követhetünk el súlyos hibákat: leggyakoribb a fészek álcázásának (takarásának) megváltoztatása. Soha ne törjünk le a környéken ágat, ne vágjuk ki a környező nádcsomókat, mivel távozásunk után a szemfüles fészekrablók a változást azonnal észlelik, és fotózásunk szereplői igen hamar áldozatokká válhatnak. Ugyanúgy komoly veszélyt jelent, ha túl gyorsan és túl közel kerülünk a témához: még ha nem követünk is el "átalakításokat", netán zokon veszik igyekezetünket és elhagyják az utódokat. A természet törvényei igen kemények: az életösztön mindig erősebb az utód nevelési ösztönnél. Mivel a hazai szőrmés vad állomány - köszönhetően az intenzív zavarásnak -, ma már igen óvatos és rejtőzködő életet él, általában nem megfelelő viselkedésünkkel itt is önmagunkat fosztjuk meg a siker élményétől. Közkedvelt turista-célcsoportjaink környékén már az is esemény számba mehet, ha - akár távolról is - egyáltalán megpillantunk egy-egy illusztris erdőlakót. A problémát itt is a tavasz - a gyermeknevelés időszaka jelenti, s rögtön két veszély is mutatkozik; az egyik erdő-mező állatgyerekeit, a másik minket, "betolakodókat" érint. Barangolásaink során, amennyiben valamely különleges véletlennek köszönhetően nyúl, netán őz, vagy szarvas gyerkőcökbe botlunk, vegyünk erőt magunkon, s ne vegyük őket pártfogásunkba. Örüljünk egy ilyen különleges eseménynek, semmiképpen ne simogassuk őket, ne vegyük ölbe, s ne osszuk meg velük ételünket-italunkat. Legfeljebb készítsünk róluk fotót, de itt se feledkezzünk meg arról, hogy amennyiben megváltoztatjuk fedezéküket (netán a jobb világítás érdekében), az életüket veszélyeztetjük. A vaddisznók például, csendes bokrosokban szeretik az egész almot (ez gyakran 5-10 kismalac) elfektetni, miközben a mama táplálkozik. Egy ilyen találkozás mindenképpen számunkra veszélyesebb, mivel a vaddisznókocák - az alom védelmében - igen imponálóan tudnak fellépni, s az összes hazai vadfajjal ellentétben cseppet sem félnek az embertől.

   Az "etikai kódex" kissé szigorúan hangzó kifejezés, pedig csak az életvitelünk írásba foglalása: ily módon próbálunk meg mozogni, élni, alkotni a szabad Természetben úgy, hogy semmin ne hagyjuk ott kezünk nyomát, miközben örök pillanatokat próbálunk meg elragadni az Élettől. Amikor sikerül, valóban igazi művésznek érezheti magát az ember.